Kaiser Kristóf, a tavalyi 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj befutójában mindössze ötven másodperccel szorult a második helyre. Egy szabálytalanság miatt óvhatta volna a győztest, ám nem tette. „Én nem így szeretnék Kékszalagot nyerni” – nyilatkozta akkor. Az eset élénk vitát váltott ki, elhangzottak vélemények pro és kontra, de Kaiser Kristóf talán a legjobb megoldást választotta: újra egy személyes hajóban, finn dingiben élvezi az egyéni küzdelmet és a pályaversenyzést, és egy családi daysailer fedélzetén jó barátokkal keresi a feszültség nélküli nagyhajózás örömeit.
„A Biancaneve Wally Nano 37-essel indultunk, ez egy 37 láb hosszú, karbon építésű de klasszikus formájú daysailer, kényelmesen felszerelve, például tubás genakkerrel a minél egyszerűbb kezelhetőség érdekében. A régi Prospexes csapattársakkal és barátokkal döntöttük el, hogy elindulunk az idei tókerülőn, hiszen a Kékszalagot ki nem hagynám, de ezt most egy sokkal lazább örömvitorlázás, egy ünnep volt ahhoz képest, hogy éveken át egy csapattal kellett, nagyon komoly felkészülés után az abszolút elsőségért csatázni. Nyolc éven át, különféle hajókkal indultunk, ezekbe rengeteg munkát fektettünk, voltunk harmadikok, másodikok a Kékszalagon, de bevallom, elfáradtam. Nagyon jó volt az idei verseny, bár én egy taktikusabb Kékszalagnak jobban örültem volna egy ilyen viszonylag egyszerű gyors menet helyett. Ami a lényeg: fantasztikus volt elvárások nélkül, barátokkal vitorlázni, teljesen más megközelítéssel, a vitorlázás, a versenyzés öröméért.”
Kaiser Kristóf története a legjobb példa arra, hogy milyen sokféle arca is van a Kékszalagnak. De a lényeg, bárhol is vitorlázzon valaki a mezőnyben, mindig ugyanaz: szél, víz, barátok – és ha megelőzi az ember a saját ellenfeleit, az sem baj. De az csak ráadás.